 Logisztikusnak lenni jó Keresettek a logisztikusok az álláspiacon, ráadásul meg is fizetik őket. Több éves tapasztalattal pozíciótól függően 400-600 ezer forintot is kereshetnek. Ám az állás megszerzéséhez sok elvárásnak meg kell felelniük: csapatmunka, váratlan problémák villámgyors kezelése, stressztűrés kell a karrier alapja.
Hirdetés
Csima Orsolya szállítmányozási exportszervezőként dolgozik az egyik legnagyobb hazai logisztikai szolgáltató cégnél. "Mindennapi feladataim a fuvarszervezés köré csoportosulnak: nekem kell eldönteni, hogy az adott árut ki vigye el, mikor, mivel és hogy milyen útvonalon. A feladatkörömbe tartozik emellett az útközben felmerülő problémák - például szállítóeszköz késése, illetve hiánya.- azonnali kezelése, illetve az ügyfelekkel, szállítmányozókkal való kapcsolattartás" - avatott be a hölgy.
Egész nap angolul, németül kell kommunikálni
"Munkaidőm gyakran nem ér véget délután ötkor: sokszor előfordul, hogy este nyolckor telefonál a sofőr vagy az ügyfél, mert valami gond történt. Megoldással pedig rögtön kell szolgálni, azzal nem várhatok másnap reggelig. A kommunikáció egyébként - a nap 80 százalékában - angolul vagy németül zajlik megbízótól függően" - mondta el.
A munka stresszes, a sikerélmény mindennapos
Orsolya elmondta: a munka szerves része a stressz, ám épp ez az, ami miatt szereti ezt a szakmát. "Állandó stressz alatt állunk, hiszen mindig mindenre gyorsan kell reagálnunk. Ugyanakkor, ha jól dolgoztunk, azonnal visszajelzést is kapunk erről. Ha gond nélkül a megfelelő időben odaér a szállítmány, az ügyfél elégedett, és mi is azok lehetünk: az ugyanis azt jelenti, hogy sikerült elvégezni a ránk bízott feladatot" - magyarázta a hölgy.
A beszerzés, a termelés, a raktározás
Akinek a logisztika e területe nem nyerte el a tetszését, annak jó hír: a szakma nemcsak fuvarszervezésből áll. A logisztikába tartozik ezen kívül a beszerzés, a termelés, a raktározás is.
A beszerzők elsődleges feladata a termelés alkatrésszel és alapanyaggal és félkész termékkel való ellátása a lehető legjobb (beszerzői) áron és a legjobb minőségben. A termelésen dolgozó logisztikusok alakítják ki a legmegfelelőbb gyártási folyamatokat az árú beérkezésétől a késztermék kiszállításáig: gondoskodnak a folyamatos alapanyag-ellátásról, megtervezik többek között az anyagok minél rövidebb időt felölelő összeillesztését. A raktározási logisztika az áruk és alapanyagok termelési folyamatba való bejutásáig tart, és bele tartozik a legyártott termékek raktározása is.
Logikus gondolkodás, kitartás is kell
Mint megtudtuk, a logisztikus állások elnyeréséhez nyelvtudás, rugalmasság, kiváló problémamegoldó készség, logikus gondolkodásmód, jó szervezőkészség és kitartás is szükséges. "Emellett nyitottnak kell lenni a külföldi munkatársakkal való napi kapcsolattartásra, az esetleges mentalitásbeli eltérések megfelelő kezelésére" - tájékoztatott Tánczos Réka, a Gebrüder Weiss konszern HR-vezetője.
"Közhelyesnek hathat a csapatszellem kritériuma, de a munkánk nagy része egymás munkájától függ, összehangolt, megoldásorientált együttműködés szükséges a részterületek között. Szolgáltatóként természetesen az ügyfélközpontú magatartás is kulcsfontosságú a külső kapcsolatokkal rendelkező munkaköröknél" - tette hozzá.
A Gebrüder Weiss-nál a logisztikusok kiválasztása két állásinterjúból áll. Az elsőn a HR-vezető vesz részt, a másodikon pedig a szakmai vezető is csatlakozik. "A pályakezdői beszélgetésen a szokásos kérdések mellett elhangzanak olyan jellegűek is, amelyek a jelöltek logisztikával kapcsolatos alapismereteit próbálják feltérképezni: megkérdezzük például, hogy tudják-e mi a különbség a szállítmányozás és a fuvarozás között, a közúti fuvarozási okmányok jellemző tartalmát vagy épp azt, hogy a holland határ milyen távolságra van a magyartól" - avatott be Tánczos Réka, a cég Hr-vezetője.
Bérek: 150 ezer -1,2 millió forintig
A szakmabeliek bérezésének skálája rendkívül széles. "Egy logisztikai manager fizetése átlagosan bruttó 800 ezer - 1,2 millió forint. A raktárvezetők bruttó 350- 600 ezer forintot keresnek, a beszerzési vezetők és a termelési vezetők pedig 400-600 ezer forintot" - állítja Pálné Mező Eszter a T-Hr Kft. vezetője.
"A pályakezdő termeléstervezők bére minimum bruttó 180 ezer forint, a több éves tapasztalattal rendelkezők átlagosan bruttó 300-380 ezer forintot visznek haza. A frissdiplomás beszerzők bruttó 180-250 ezer forintot keresnek, a stratégiai beszerző pedig bruttó 500-600 ezer forintot. A raktárosok fizetés pedig átlagosan bruttó 150 ezer forint" - tájékoztatott Pálné Mező Eszter.
A szakmát egyébként számos helyen oktatják. Bár a felsőoktatásban külön logisztika szak nincs, csak szakirány.
Logisztikai szakirányt indító főiskolák, egyetemek
- Általános Vállalkozási Főiskola
- Budapesti Corvinus Egyetem
- Budapesti Gazdasági Főiskola
- Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
- Budapesti Műszaki Főiskola
- Debreceni Egyetem
- Dunaújvárosi Főiskola
- Eötvös Lóránd Tudományegyetem
- Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája
- Miskolci Egyetem
- Nyíregyházi Főiskola
- Pécsi Tudományegyetem
- Széchenyi István Egyetem
- Szolnoki Főiskola
- Szent István Egyetem
- Szegedi Tudományegyetem
- Tomori Pál Főiskola
- Tessedik Sámuel Főiskola
- Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem
Pozíciónevek:
Beszerzés: beszerző, beszerzői szakértő, beszerzési csoport-vezető, beszerzési asszisztens Gyártás: gyártástervező, termeléstervező, gyártásvezető, termékvonal-igazgató, gyártásvezetői asszisztens Raktár: raktárgazdálkodó, komissiózó, raktárvezető, raktárvezetői asszisztens Szállítmányozás: szállítmányozó, fuvarszervező, útvonaltervező, szállítási csoportvezető, szállítmányozási ügyintéző
|