| Mit tudnak az új női polgármesterek? |
![]() Budapesten egyetlen női kerületi polgármestert választottak meg, Hassay Zsófiát, aki a VI. kerületet nyolc éven át vezető szocialista Verók Istvánt verte meg 2 ezer szavazatnyi különbséggel. A Fidesz-színekben indult politikusnő számára nem jelent hátrányt a politikában az, ha valaki nőként próbál meg érvényesülni. "Ahogy a politikai életben, úgy a párton belül is nagyon kevés nő van, így mi emiatt kitüntetett figyelemben részesülünk. Először 1998-ban, 25 éves koromban szereztem egyéni mandátumot, ezzel egyidőben lettem alpolgármester is. Inkább a fiatal korom miatt akadtak fenn az emberek, nem annyira amiatt, hogy egy nő került ilyen pozícióba. Igazából a kettő kombinációja az, amit talán a legnehezebben fogadtak el. Még ma, 37 évesen is érnek olyan kritikai megjegyzések, hogy túl fiatal vagyok a politikához, miközben nálam jóval fiatalabb férfi politikus kollégák esetében ez szóba sem kerül. Ennek oka a politikai kultúrában keresendő, a rendszerváltozás előtt még elképzelhetetlen volt az, hogy egy fiatal nő beüljön a parlamentbe, a választók többsége pedig még abban a korszakban nevelkedett." A férfiak elbuktak, a nő győzött Közel kétharmados többséggel nyert Esztergomban a függetlenként induló - de MSZP-, Jobbik- és LMP-támogatást is élvező - Tétényi Éva a várost tizenegy éve irányító Meggyes Tamással (Fidesz) szemben. "Már régóta elégedetlen volt a város a polgármesterrel, így kerestek valakit, aki esélyesként tud elindulni vele szemben az önkormányzati választásokon. Több férfi jelentkező is volt erre, de időközben mindenki visszalépett, csak én maradtam talpon. Így bennem volt az esztergomiak minden reménye. Ebben az esetben volt jelentősége annak, hogy én nő vagyok, mivel az előző polgármester vezetési stílusa és a hatalomhoz való ragaszkodása igencsak a férfiakra jellemző és ezzel csak egy teljesen más kisugárzású ember tud szembeszállni, egy nő. Emellett azt gondolom, hogy egy férfit másképpen, talán még durvábban támadnának és remélem, hogy a nőiségem jelent valamiféle védelmet számomra." (Esztergomban egyébként továbbra is áll a bál a többséget alkotó Fidesz-képviselőcsoport és Tétényi Éva között. Legújabb hír, hogy a képviselőtestület jogköröket kíván megvonni a polgármestertől.) A választási kampány nem csupán Tétényi Évának, hanem férjének is megterhelő volt. "Kevesebb időm maradt a házimunkára, így többször előfordult, hogy nem főztem vacsorát. Ez a férjemen meg is látszott, ugyanis hét kilót fogyott ez alatt a pár hét alatt, ami hozzáteszem kifejezetten jól áll neki... Úgy számolunk, hogy még a következő fél év hasonló ütemben fog telni, de később majd lenyugszanak a dolgok, minden visszaáll a régi kerékvágásba és újra lesz időm finom vacsorákat főzni" - mesélte nevetve terveit az esztergomi polgármesterasszony. "Pannonamazónia" Várpalotán az országgyűlési képviselőként dolgozó Talabér Mártát (Fidesz) választották polgármesterré. Úgy látja, nem okozott gondot, hogy női vezetőként elfogadtassa magát az emberekkel. "Veszprém megyében sok a női polgármester a környéken. Egy időben éppen a sok női politikus miatt "Pannonamazóniának" is nevezték ezt a régiót. Az én esetemben Várpalota azért is lehet különleges, mert nőként iparvárosban választottak meg. Személyes tapasztalatom, hogy a politikus férfiak is inkább óvó, védő viselkedéssel és nagy segítőkészséggel fordulnak női kollégáik iránt, soha nem éreztem, hogy lekezelnének" - számolt be tapasztalatairól a politikusnő. A női főnök a nőkkel is kemény Kovácsné Faltin Erzsébet szoros versenyben - fideszes (szintén hölgy) ellenfelét 13 szavazattal megelőzve - lett a 6300 fős Mezőhegyes polgármestere független indulóként. Úgy véli, hogy az érvényesülés nem a nemiségen, hanem a szakértelmen és a kemény munkán múlik. "Korábban a politikában kevésbé, inkább a közéletben vettem részt. Két egyesületnek vagyok jelenleg is a tagja, illetve 35 évig dolgoztam a közigazgatásban, ebből 15 évig jegyzőként. Végigjártam a települési közigazgatás összes lépcsőfokát, és ez a lépcsőzés ugyanolyan kihívásokkal jár egy nő számára is. Nem találkoztam soha nőkkel kapcsolatos előítéletekkel, de ehhez hozzátartozik, hogy egy nagyon hajtós ember vagyok, így ha bárkivel leültem beszélni, sosem nőként, hanem mindig emberként néztek rám. Ezzel én is így vagyok és a beosztottaim között sem teszek különbséget a nemek szerint" - mondja a Békés megyei település első embere. Szinte mindenki előttünk jár A 386 fős magyar Országgyűlésben a májusi megalakuláskor 35 női képviselő dolgozott, ami tíz százalék alatti (egészen pontosan 9,1 százalékos) részvételt jelent és nyolc fővel kevesebb, mint az előző törvényhozási ciklusban. A frakciók közül a Fideszben és a KDNP-ben összesen 22, az MSZP-ben és az LMP-ben 5-5, a Jobbikban 3 hölgy foglal helyet. A frakciótagok számához viszonyítva az LMP-nél a legmagasabb a hölgyek aránya (31 százalék). Mindez európai összevetésben rendkívül alacsony aránynak számít. Az Interparlamentáris Unió 2010-es statisztikái szerint Svédországban 46, Izlandon 43, Hollandiában 41, Finnországban 40 százalék a hölgy parlamenterek aránya, további hat európai országban - Norvégia, Belgium, Dánia, Spanyolország, Németország, Macedónia - pedig 30 százalék feletti. Magyarországnak kisebb arányt csak az ukrán és a máltai törvényhozásban regisztráltak. Világszerte a 135 mért országból a 104. helyen állunk. A régiós versenytársak mindegyike előttünk jár - Csehország 22, Lengyelország 20, Szlovákia 15 százalékos aránnyal, ráadásul utóbbi országnak a miniszterelnöke is hölgy, Iveta Radicova. Dorofejev Tamara
|












