Október 5-én indul az őszi állásbörzék szezonja. November végéig legalább tíz rendezvény várja az álláskeresőket országszerte. Hol és kiket várnak? Összegyűjtöttük.
Október 5-én és 6-án rendezik a HVG Állásbörzét, melyen közel háromezer álláslehetőséget kínál több mint 120 munkaadó Budapesten. Az őszi idén is a budapesti Syma Rendezvényközpontban tartják. A legtöbb ajánlat mérnököknek és IT-szakembereknek szól, és sok állás közül választhatnak a gazdasági vagy pénzügyi végzettséggel rendelkezők is. A munkaadók jellemzően több különböző területre keresnek munkatársat, 5-15 pozícióval érkeznek, de nem példa nélküli a több mint száz főt kereső vállalat sem. A főszervező, Hajdú Csongor szerint ez a karrierfórum abban különbözik a hagyományos egyetemi állásbörzéktől, hogy a cégek főként a néhány éves tapasztalattal rendelkező szakembereket keresik. Az állásbörzén és minden programon ingyenes a részvétel, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a rendezvény internetes oldalán lehet.
Hirdetés
Műegyetemi Állásbörze 140 kiállítóval
Egy hét múlva, október 12-én startol körülbelül 140 kiállítóval a legnagyobb egyetemi karrierfórum a Budapesti Műszaki Egyetem állásbörzéje. A 33. alkalommal megrendezésre börze elsősorban műszaki és informatikai frissdiplomásoknak vagy szakmai gyakorlati helyet kereső egyetemistáknak szól és a BME központi épületének aulájában kap helyet. A rendezvényen számos karrierépítő szolgáltatás elérhető (személyes karrier tanácsadás, grafológiai elemzés, angol és magyar nyelvű próbainterjúk és előadások). Emellett idén ősszel egy újszerű felkészítő tréningen is részt vehetnek a látogatók: Sinkó Erika az Életbelépő tréning kifejezetten az állásbörzére szabott 4 órás változatával várja az érdeklődőket a rendezvény mindkét napján.
Virtuális Állásexpo öt napon át
Október 17-én rajtol a Monster állásportál Virtuális Állásexpója, amelyre a www.allasexpo.hu oldalon kerül sor. Hogy mi is ez pontosan? Az újszerű álláskeresési eszköz lényege: ötvözi a hagyományos állásbörze lehetőségeit az internet előnyeivel; összehozza a munkáltatókat és a munkavállalókat a 3 dimenziós, virtuális térben és ehhez el sem kell mozdulni a számítógép elől. A szimuláció olyan, mint egy számítógépes játék, csak épp valós eredménnyel zárulhat. Itt az álláskeresők Magyarországon jelen levő világcégek 3D-s standjaihoz látogathatnak el, kérdezhetnek, céges előadásokat hallgathatnak meg, leadhatják önéletrajzukat, sőt skype-on állásinterjút is szervezhetnek. A kiállítók nagy része tapasztalt szakembereket, pályakezdőket egyaránt keres, A legtöbb üres állás műszaki és gazdasági diplomásoknak szól. A Monster első ilyen magyarországi rendezvényére áprilisban került sor, amelyen közel 100 ezer álláskereső vett részt.
EURES-börze külföldi munkára vágyóknak
Október 22-én a külföldi munkát megcélzókat várja az Európai Foglalkoztatási Szolgálat, az EURES-állásbörzén. Hogy kikkel lehet itt találkozni? A szervezők közleménye szerint idén a magyar munkaadók és közvetítőcégek mellett többek között brit, holland, máltai, német, norvég, osztrák és svájci cégek várják a dolgozni szándékozókat. A kiállítók mérnököket, ipari szakmunkásokat (zsaluzókat, ácsokat, fűtésszerelőket, hegesztőket, elektrotechnikusokat), vendéglátó-ipari szakembereket, takarítókat és idősgondozókat keresnek. Mellettük tizenöt ország képviselteti magát EURES-tanácsadókkal, akik országuk élet- és munkakörülményeiről, munkaerőpiacuk aktuális helyzetéről informálják a hozzájuk fordulókat. A tanácsadók számos esetben konkrét állásajánlattal érkeznek, illetve összegyűjtik a megfelelőnek ítélt pályázók önéletrajzait, hogy továbbítsák azokat a külföldi munkaadókhoz.
Karrierexpo a Corvinuson
Október 26-án indul a végzős közgazdászok legnagyobb magyarországi karrierfóruma, a Budapesti Corvinus Egyetem "KarrierExpója". A rendezvény egyik kuriózuma a "Rapid randi", amelyen az álláskeresők rövid idő alatt több mini interjún is részt vehetnek a munkaadókkal.
Debrecentől Győrig: mit kínálnak a vidéki egyetemek?
Nem csupán Budapesten toboroznak a munkaadók. Legalább öt vidéki egyetem is tart állásbörzét. Szegeden október 19-én, Veszprémben november 8-án, Dunaújvárosban november 15-én, Győrben november 21-22-én, Debrecenben november 23-án várják a cégek a "karriertudatos" fiatalokat.
A Debreceni Egyetemen már gőzerővel zajlik a készülődés a november végén rendezendő börzére. A tavalyihoz hasonlóan, most is körülbelül 50 cég részvételére számítanak. November derekán várja a fiatal állásvadászokat a Dunaújvárosi Főiskola Karrier Nap Állásbörzéje is. A szervezők a szokásos programkínálat mellett a fiatal célközönség megszólítására is nagyobb hangsúlyt fektettek. "Idén mindenképp jelen leszünk a fiatalok körében mára megkerülhetetlenné vált kommunikációs csatornán, a Facebook-on is, de ezzel párhuzamosan plakátokon, molinókon és szórólapokon is hirdetjük a rendezvényt" - tudtuk meg Szabó Tibortól, a főiskola Karrier Irodájának vezetőjétől. Tavaly egyébként 32 termelő, multinacionális vállalat vett részt a rendezvényen és a szervezők most is hasonló nagyságrendben számítanak a cégek részvételére.
Őszi állásbörzék: | október 5-6. | | HVG Állásbörze (Budapest, Syma Rendezvényközpont) | | október 12-13. | | Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME, K épület) | | október 17-21. | | Monster Virtuális Állásexpo (www.allasexpo.hu) | | október 19. | | Szegedi Tudományegyetem | | október 22. | | EURES Nemzetközi Állásbörze (Budapest, Corvin Bevásárlóközpont) | | október 26-27. | | Budapesti Corvinus Egyetem, KarrierExpo | november 8.
| | Pannon Egyetem (Veszprém) | | november 15. | | Dunaújvárosi Főiskola | | november 21-22. | | Széchenyi István Egyetem (Győr) | | november 23. | | Debreceni Egyetem | 2011. október 5.
|