| Munkajogi problémák:Kérdezzen Dr. Sipos Márta munkajogi szakértőtől |
![]() Dr. Sipos Márta A Szegedi Tudományegyetemen tanít és gyakorló ügyvéd. Megalakulása óta tagja a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálatnak az International Labour Organisationnél (ILO) szerzett képesítése alapján. 2003-ban az Igazságügyi Minisztérium közvetítői listáján is regisztrálták. Szűkebb szakterülete a munkajog, melyben több mint tíz éves tapasztalattal rendelkezik. 13. havi bér Ki lehet ügyvezető? Van-e valami kikötés arra, hogy egy cégnek ki lehet az ügyvezető igazgatója, illetve iskolai végzettséghez van e kötve, hogy milyen ember tölthet be ügyvezető igazgatói posztot. Ügyvezető igazgató dolgozhat e saját cégénél, mint alkalmazott? Dr. Sipos Márta: Jogszabály általános feltételt nem határoz meg, de 2006. július 1. óta munkaviszonyban nem állhat az ügyvezető a saját cégénél. Gyesről vissza: nincs meg a munkakör Március 25-én jár le a GYES, utána a munkáltató kiadja a szabadságomat. Egy hete voltam a munkahelyemen, érdeklődni, hogy hova, melyik osztályra tudok visszamenni dolgozni és elégé kitérő választ adtak. Amíg itthon voltam a cégnél átalakulás történt és megszűnt a munkaköröm és a munkahelyem is, minden kolléga más osztályra került. Közben megszereztem a diplomámat, amit a cégem támogatott. Kérdésem, hogy ebben a helyzetben milyen munkakört kell, hogy elfogadjak, a régi besorolás szerint vagy pedig kérhetem a végzettségemnek megfelelőt? Jelenleg úgy néz ki, hogy nekem is pályázni kell a cégnél meghirdetett állásokra, és majd az osztályvezető vagy az igazgató eldönti, hogy akar-e velem dolgozni. Dr. Sipos Márta: A munkaszerződése szerinti eredeti munkakörben kell tovább foglalkoztatni. Ha az nem lehetséges, ok- és jogszerűen fel mondhat a cége, de az egyenlő bánásmód esetleges megsértése miatt bírósághoz fordulhat. Felmondás táppénz alatt Határozatlan idejű munkaszerződésem van, hét hónapja dolgozom jelenlegi munkahelyemen. Próbaidőm már lejárt. 5 napja betegállományban vagyok. Műtéten estem át, kb. 2 hétig még betegállományban leszek. Mindenképpen szeretném a felmondásomat benyújtani, megtehetem ezt még betegállomány alatt, hogy a felmondási idő már benne foglaltassék? Kérdésem lenne, hogy megtehetem-e illetve ezt hogyan adjam be? Faxon vagy e-mailben és ajánlott levélben postán? Ez rendes felmondásnak felel meg? Egy hónap a felmondási időm, így ha a levélben küldött felmondó levél jogilag elfogadható-e akkor a fennmaradó két hetet mindenképpen le kell dolgoznom, ugye? Dr. Sipos Márta: Írásban érvényes a felmondás, ha a másik féllel azt közölték. A munkavégzés alól nincs felmentés, ha a munkavállaló mond fel. Ha táppénz alatt adja be és végig keresőképtelen, nincs munkavégzési kötelezettsége. Köztisztviselőként diplomaszerzés után A véleményét szeretném kérni arról, hogy köztisztviselőként dolgozom, és mivel most szerzem a diplomámat, ezért nem kapok diplomás bért. De hallottam már olyan közszférában dolgozókról, akiknek szintén csak folyamatban volt a diploma megszerzése és diplomás bért kaptak. Lehetséges, hogy lenne valami törvényi kiskapu, amiről én nem tudok? Dr. Sipos Márta: Ha köztisztviselőt alkalmaznak a Ktv, az 1992.évi XXIII. törvény szerint kell besorolni. A képesítése akkor számít, ha a munkakörére előírt a diploma. Ezt a szabályt a kinevezése szerint kell alkalmazni. Szabadságkiadás kisgyermekkel Mennyi szabadság jár annak a gyermekét nevelő anyának, aki gyermeke 2 éves korában teljes munkaidőben munkába áll, gyermekét bölcsödében nevelik, de a GYES-t is igénybe veszi? Dr. Sipos Márta: Ha munkaviszonyban áll, akkor 20 nappal kezdődő mértékben (max. 30 nap!) ( egy gyermek után 2 nap szabadság ) kell a szabadságot az életkor alapján kiszámítani. A szabadságot az Ön esetében is az általános szabályok szerint kell kiadni- az adott évben.
Munkajogi kérdése van? |












