 Lelkesedni kötelező Folyamatosan értekezik az ifjú párral, forgatókönyvet ír a Nagy Eseményről, miközben a zenekar-rendelés, a fotózás, a vendégsereg-szórakoztatás megszervezésének összes gondja-baja az ő vállait nyomja. Májustól szeptemberig minden pillanata precízen betáblázott. Foglalkozása: esküvőszervező. Elindulni nehéz, de érdemes. A jól menő szakember fáradtságának jutalma főszezonban: havonta bruttó 500 ezer forintos átlagkereset.
Hirdetés
A saját definíciója alapján önmagát eseményszervezőként meghatározó Borzák Tibor 2003 óta foglalkozik az esküvőszervezéssel. Tibor igazi fehér holló az esküvőszervezést űzők közt: a felfutóban lévő szakmát ugyanis többnyire a hölgyek részesítik előnyben. A fiatalember több éves rendezvényszervezői múlttal a háta mögött vágott bele a szakmába, amikor tudatosult benne: a piacon mutatóban sem akadnak a kifejezetten esküvőszervezésre szakosodottak, noha igény lenne szolgáltatásaikra.
Főszezonban hétvégenként átlag három lakodalmat bonyolít
A frigyek május elejétől szeptember végéig tartó főszezonjában az esküvőszervezőnek szinte egy szusszanásnyi szabad ideje sincsen. Ebben az időszakban egy-egy mozgalmasabb hétvégéjére átlagosan 2-3 esküvő jut.
Esküvőzenekarok mellett Megasztárokkal egyeztet
A szervezőnek időnként a megrendelők extrém, meglepő kívánságainak is eleget kell tennie. Gyakran előforduló kérése az ügyfeleknek: a lakodalmakon megszokott vendéglátós zenészek mellett "Megasztárosokat", jól menő popzenészeket szeretnének a színpadon látni.
A szervezőnek Columbo kutyáját is meg kell tudnia szerezni
Borzák Tibor szervezői gyakorlatában már arra is akadt példa: a vőlegény az ifjú arát egy, a Columbo-sorozatból ismert basset hounddal szerette volna megajándékozni, azzal a hivatkozással: a filmbéli nyomozó is ilyen kutyát tartott. A vőlegény a krimisorozat legendássá vált szinkronhangjának kíséretében szerette volna átadni az ajándékot. Ám a Columbo-t szinkronizáló színész némileg túlbecsülve értékeit, olyan csillagászati árat kért a közreműködéséért, hogy a kutyát végül a szervezők kísérőszövegével adták át az arának.
Titkot tartani tudni kell
Az esküvőszervezés - már csak a fenti extrém ügyfélkérések miatt is - megköveteli a szakma művelőjétől a nagyfokú rugalmasságot. Az esküvőszervezőnél a diszkréció, a titoktartás képessége is nagyon fontos. A nála megforduló párok ugyanis a szervezés mozzanatai miatt már az esküvő előtti hónapokban megosztják a meglepetésnek szánt részleteket. Az ok: az előkészületeket fél évvel az esküvő előtt már el kell kezdeni.
A szakmai lelkesedés alapkövetelmény
Fontos, hogy az esküvőszervező a rá bízott feladatokat ne kényszerű kötelességtudatból, hanem szívvel-lélekkel, lendületesen végezze. A szakembereknek jó kapcsolatteremtő, tárgyaló és szervezőkészségre is szüksége van egy-egy esküvő sikeres lebonyolításához. Neki kell ugyanis tartania a kapcsolatot az alvállalkozókkal - a vőféllyel, az autókölcsönzővel, a fotóssal, az étkeztetésért felelős catering részleggel, zenészekkel, sőt, ha a pár tűzijátékot is rendel, a pirotechnikai céggel is.
Nem árt némi diplomáciai érzék is. A képtelennek, kivitelezhetetlennek tűnő megrendelői igények helyett néha ésszerű irányba kell terelni a megrendelőt, tiszteletben tartva eközben az egyéni kéréseket is. Az agilis, rátermett viselkedés szintén elvárás a szakmában.
A legfontosabb a rátermettség
Mára egyre többen foglalkoznak az irányzattal. Borzák Tibor ismeretei szerint jelenleg minimum 15-20 iroda és villámgyorsan gyarapodó magánzótábor műveli a szakmát. A vendéglátó-ipari, vagy szállodaszakos végzettségűek, a rendezvényszervezői múlttal bírók jó esélyekkel indulhatnak el a pályán, de nem ritka a kommunikációs végzettségű esküvőszervező sem. Az esküvőszervezés nem kötött a diplomához. A sikeresen levezényelt esküvő, sokkal inkább a szervező papírral nem pótolható, veleszületett adottságán, készségein áll vagy bukik. A családi állapoton sem múlik a szakmai siker. A megrendelők a házas esküvőszervezőt a személyes tapasztalat, míg egyedülálló kollégáikat a szervezésre jutó több szabadidő miatt kedvelik.
Gyakorlattal főszezonban akár havi 500 ezer
Referenciák nélkül elindulni nehéz, mégis megéri próbálkozni. A gyakorlott, referenciákkal bíró szakember főszezonban bruttó 500 ezres átlagkeresettel számolhat.
|