| Egyetemi felvételi: február 24-ig lehet gondolkodni |
|
Még három hétig, február 24-ig gondolkodhatnak a diákok, hogy melyik felsőoktatási intézménybe adják be felvételi kérelmüket, idén szeptembertől állami ösztöndíjjal, állami részösztöndíjjal, illetve önköltséges formában tanulhatnak majd a hallgatók. Fontos változás, hogy hallgatói szerződést kell kötniük azoknak, akik állami ösztöndíjjal vagy állami részösztöndíjjal szeretnék folytatni tanulmányaikat. Aki részben vagy egészében állami pénzen szeretne diplomát szerezni, hallgatói szerződést kell kötnie az Oktatási Hivatallal. A benne foglaltak szerint az állam azt vállalja, hogy a hallgató képzésének költségét részben vagy egészben átvállalja állami ösztöndíj, állami részösztöndíj formájában, a hallgató pedig, hogy a diplomáját a megszabott időn belül megszerzi és a végzés után 20 éven belül a támogatott idő kétszereséig itthon dolgozik. Az állami ösztöndíjjal vagy állami részösztöndíjjal támogatott félévek száma maximum 12 lehet. A képzési idő kétszeresét Magyarországon kell dolgozni A hallgató azt vállalja, hogy a képzési idő másfélszeresén belül megszerzi oklevelét, vagyis egy 3 éves alapképzést legfeljebb 4,5 év, azaz 9 félév alatt elvégez, és oklevelet szerez. Ha valaki 3 évig vett részt állami ösztöndíjjal és/vagy részösztöndíjjal támogatott képzésen, akkor a következő húsz éven belül összesen hat évet kell itthon dolgoznia. Egészen pontosan magyar joghatóság alatt álló munkáltatónál társadalombiztosítási jogviszonyt eredményező munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban kell dolgoznia. Szintén eleget tesz a kötelezettségnek az is, aki a végzést követő húsz évben a szerződésben meghatározott ideig vállalkozóként dolgozik itthon (a pontos definíció szerint: magyar joghatóság alatt vállalkozási tevékenységet folytat) - olvasható a tájékoztatóban. Mikor kell visszafizetni a képzés költségét? Vissza kell fizetnie a magyar államnak az ösztöndíja vagy részösztöndíja kamatokkal terhelt összegét annak, aki oklevelét a megszabott határidőn belül nem szerezte meg, vagy a végzést követően, a megadott idő alatt nem volt a szerződésben meghatározott idejű hazai munkaviszonya. Amennyiben a hallgató az oklevelét megszerzi, de azt követően a szerződés szerinti hazai munkavállalási kötelezettséget nem teljesíti, a képzése önköltségét vissza kell fizetnie az államnak, részösztöndíjas hallgató esetében az állami ráfordítás a költség felére vonatkozik, ezért a részösztöndíjas hallgatónak a képzése önköltségének a felét kell visszatérítenie. A hazai munkavállalás azt jelenti, hogy az oklevelet szerző állami ösztöndíjas magyar joghatóság alatt álló cégnél vállal munkát. A munkavégzés helye lehet külföldön, azonban a munkaadójának magyar joghatóság alá kell esnie. Kivételt jelentenek a hitéleti képzésben részt vevő hallgatók, őket a hazai munkaviszony létesítésére vonatkozó szabályok nem érintik. Jog: csak az ELTE-n és a Pázmányon támogatja az állam A Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói az állami ösztöndíj és az állami részösztöndíj helyett a közszolgálati ösztöndíjat vehetik igénybe, ennek feltételeit nem az állam, hanem az egyetem határozza meg. A jelentkezőknek kérelmük kitöltésekor érdemes átnézniük a felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítését. A kiegészítés rögzíti, hogy jogi képzési területen az egységes, osztatlan jogász képzés állami ösztöndíjas formában csak az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen indulhat, tehát a többi képzési helyen csak önköltséges formában indul a szak. A gazdaságtudományok képzési területen csak az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaságelemzés, a közszolgálati és a nemzetközi gazdálkodás alapképzési szakok indulnak állami ösztöndíjas formában. A társadalomtudomány képzési területen elsősorban a szociális munka, a szociálpedagógia, az informatikus könyvtáros, a kulturális antropológia és a szociológia alapképzési szakok indulhatnak - az egyéb, ide tartozó szakok speciális esetekben, kis létszámban - állami ösztöndíjas formában. A magánfőiskolák nem indíthatnak állami ösztöndíjas képzést sem alapképzésben, sem egységes, osztatlan képzésben, sem felsőfokú szakképzésben - áll az MTI összegzésében. Bővebb info a felvételiről a www.felvi.hu oldalon. |











