| Hazeter fős azonnali leépítés a közszférában |
|
A közszféra több mint hatezer dolgozójától, köztük minisztériumok, kormányhivatalok, kutatóintézetek és számos állami szervezet munkatársától válna meg egy szerdai határozat értelmében a kormány - írja az origo.hu. Az elbocsátások érintik a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a Magyar Államkincstár vagy a Központi Statisztikai Hivatal szervezetét is. A legtöbb, összesen több mint 2300 dolgozót a kormányhivataloktól kell elküldeni. A január 18-i határidő alól egyedül Külügyminisztérium kap felmentést, amelynek az elbocsátások 50 százalékát csak 2013. január 18-áig kell teljesítenie. Az intézményenként lebontott táblázat szerint a közigazgatási minisztériumban összesen 83, a vidékfejlesztési tárcánál 63, a nemzeti fejlesztési minisztériumban 54, a belügyminisztérium igazgatása alatt álló szerveknél 200, a Külügyminisztérium költségvetési fejezete alatt állókénál pedig 279 álláshelyet kell megszüntetni. A legnagyobb mértékű elbocsátásra a kormányhivatalok kényszerülnek: a fővárosi és a megyei hivataloktól együttesen 2343 dolgozónak kell mennie. A NAV-nál 577, a Magyar Államkincstárnál 243, az országos Tisztifőorvosi Hivatalnál 167, a Központi Statisztikai Hivatalnál pedig 70 státust kell megszüntetni, de 110 embert kulturális, 227-et pedig művészeti intézményektől is elküldenek. |











