| Állásba került a barátnő blogolása Rudolf Péterről |
|
Nagy bajt hozott barátnője arra a banki alkalmazottra, aki Rudolf Péter végtörlesztését kezelte az egyik hazai pénzintézményben - írja a Bors bulvárlap. Nem elég, hogy a férfi banktitkot sértett azzal, hogy mesélt kedvesének a színész anyagi helyzetéről, szerencsétlenségére azt még párja ki is fecsegte az interneten. A barátnő valószínűleg akkor nem gondolt bele, hogy milyen következménye lehet tettének. Azon kívül, hogy a férfi már nem dolgozik a pénzintézetnél, a témában megkérdezett jogász szerint még két év börtönt és pénzbüntetést is kaphat. - Rudolf Péter kártérítési pert is indíthat a bank ellen, amely nem vigyázott az adataira. A kár két dologból tevődhet össze. Az egyik egy tényleges vagyoni kár, a másik része pedig nem vagyoni kár, hiszen egy ilyen eset befolyásolhatja a színész társadalmi megítélését. Milliós nagyságrendű összegről is beszélhetünk - tájékoztatta a bulvárlapot dr. Bacsek György ügyvéd. Mint arról tegnap a Bors beszámolt, kisebbfajta botrány tört ki egy hazai banknál, miután egyik munkatársuk barátnője egy bárki által elérhető blogon tette elérhetővé párja viccelődését: "Képzeld, a színész RP végtörlesztése problémás, és hozzám került. Most bosszút állok a Beugróért!" - idézte barátját a bloggerlány, majd rögtön kommentálta is azt. "Így mennek a dolgok, ha az ember fiúja egy hazai nagy banknál vezető jogtanácsos."
|











