2011. november 18., péntek - 10:14 Nyomtatás E-mail
Stagnál a foglalkoztatottság

32 ezer fővel többen dolgoztak 2011 első kilenc hónapjában a vállalkozási szektorban, mint egy évvel korábban. Igaz, a közszférában pedig 38 ezerrel kevesebben. Az időszak alatt a bruttó átlagkeresetek 4,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 5,7%-kal haladták meg az előző évit.


Hirdetés

Az öt vagy ennél több főt foglalkoztató vállalkozásoknál 2011. január-szeptemberben 1 millió 851 ezren dolgoztak, 32 ezer fővel (1,7%-kal) többen, mint 2010 azonos időszakában. A költségvetési szférában dolgozók 735 ezer fős létszáma 38 ezer fővel (4,9%-kal) lett kevesebb, ami elsősorban az átalakuló köz¬foglalkoztatási rendszer hatásának tulajdonítható. A közfoglalkoztatás keretében munkát végzőkszáma szeptemberben 69 ezer fő volt, így a három negyedév átlagában közel 58 ezer fős volt a létszámuk, 73%-uk részmunkaidőben dolgozott. A közszférában - a közfoglalkoztatottak nélkül - 677 ezren álltak alkalmazásban, 1,3%-kal kevesebben, mint 2010. január-szeptemberben.

210 ezer forint a bruttó

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 210 100 forint, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 214 500, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 201 500 forint volt. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 4,4%-kal haladták meg az előző év azonos időszakit. Az átlagkeresetek a versenyszférában 4,9, a költségvetés területén 2,3%-kal nőttek. A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (458 000 forint), ezt az információ és kommunikáció (392 500 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőz¬ellátás) követte (366 500 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (124 600 forint), illetve az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (147 900 forint) ágakban dolgozók kerestek.

140 ezer körüli a  nettó átlagbér

Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 139 400 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 99 200, a szellemi foglalkozásúaké 180 700) forint volt, 5,7%-kal magasabb az előző évinél.