| Még több pénzért sem dolgoznánk nyugdíj mellett |
|
A magyar munkavállalók kétharmada még akkor sem dolgozna a nyugdíjkorhatár után, ha emelnék a fizetését - derül ki a személyzeti tanácsadással foglalkozó Randstad Workmonitor szerkesztőségünkhöz eljuttatott felméréséből. Vannak azonban olyan országok, ahol a többség fizetésemelés nélkül is szívesen vállalna tovább munkát. A nemzetközi felmérésben részt vevő magyarok mindössze 18 százaléka válaszolta, hogy a nyugdíjazása után is munkába állna, míg ugyanerre a kérdésre az angoloknál 55, a lengyeleknél pedig 62 százalék válaszolt igennel az uniós országok közül. A kutatásban azt is vizsgálták, hogy hányan dolgoznának tovább kizárólag akkor, ha 5 százalékos fizetésemelést kapnának nyugdíjazás után. "Erre a kérdésre a magyarok 30 százaléka adott pozitív választ, ami azt mutatja, hogy a fizetés motiváló erővel bír ugyan, de a többség még így is inkább a pihenést választja" - magyarázta az adatokat Sinka Edina, a Randstad Hungary operációs vezetője. Kinek a pénz, kinek a megbecsülés a fontos A nemzetközi adatok alapján két típus figyelhető meg: vannak olyan országok, melyek polgárait jelentősen befolyásolja a nagyobb fizetés, mások azonban inkább a munka öröméért és az állással járó megbecsülésért dolgoznának tovább a nyugdíjazás után. Utóbbiakra jellemző, hogy többségük önként is szívesen vállalna munkát a nyugdíjkorhatár elérését követően is, és ennél kevesebben állítják, hogy a nagyobb fizetésemelés motiválná őket. Ilyen például Japán, ahol 56 százalék boldogan dolgozna tovább a nyugdíjas éveiben is, és csak 46 százalék válaszolta, hogy kizárólag magasabb fizetésért vállalna munkát. A fizetésemeléssel további munkára ösztönözhető nemzetek közé tartoznak többek között a franciák is, akik közül a dolgozók 64 százaléka alapvetően nem akar a nyugdíjkorhatár után munkát vállalni. Amennyiben azonban fizetésemelés járna a nyugdíjazás utáni munkavállalásért, a többség (52 százalék) nem vonulna azonnal nyugállományba. Hasonló a helyzet a válság által sújtott Görögországban is, ahol 34 százalék helyett 52 százalék dolgozna tovább fizetésemelésért cserébe. Sok a befolyásoló tényező A nyugdíjkorhatár elérése utáni munkavállalási hajlandóságot sok tényező befolyásolja. A válaszadók valószínűleg a munkakedv mellett a nyugdíjazással járó szociális juttatások mértékét és az addigra várható pénzügyi kilátásokat is mérlegelték a válaszadáskor. |











