| Nem a béreken spóroltak a munkáltatók |
|
2009-ben majdnem 6, 2010-ben 7,7 százalékkal csökkentek a ledolgozott órára jutó munkaköltségek Magyarországon, ha az éves pénzromlást leszámítjuk. A munka egyes költségelemeinek változása azonban azt mutatja, hogy a foglalkoztatók a válság során először a szociális juttatásokon és a képzési, kiküldetési költségeken spóroltak, és kevésbé a béreken, és hogy a legerősebben a közszférában húzták meg a nadrágszíjat - írja a portfolio.hu a KSH elemzésére hivatkozva.
A havi átlagos munkaerőköltség (beleértve a járulékokat és szociális költségeket is) 2009-ben átlagosan 317 277 forint volt a közép- és nagyvállalkozások esetében (legalább 50 főt foglalkoztatók), valamint a költségvetési és a kijelölt nonprofit szervezetek körében. Ez 3,2%-kal kevesebb (kb. 10 ezer forinttal), mint 2008-ban. Ezen belül a bruttó munkajövedelem 1,7%-kal, a szociális költségek 6,2%-kal és az egyéb költségek 12,1%-kal csökkentek az előző évhez viszonyítva - derült ki a KSH a munkaerőköltség alakulásáról évente megjelenő friss elemzésében. Ez azt mutatja, hogy a munkaerő költségei úgy csökkentek, hogy közben a foglalkoztatók nem annyira a béreken spóroltak, hanem előbb a kiküldetésekből, költségtérítésekből, képzési költségekből csíptek le. A KSH kiemeli, hogy a szociális költségek csökkenésében az egy főre jutó havi szociális költség minden gazdasági ágban alacsonyabb lett a központi intézkedések, a tételes EHO (egészségügyi hozzájárulás) eltörlésének (2010. január 1-től), valamint a munkáltató által fizetendő társadalombiztosítási járulék két százalékpontos mérséklésének (2009. július 1-től) köszönhetően. A KSH 2010-re készített becslése azt mutatja, hogy a munkaköltségek 2009-hez képest még tovább csökkentek és nagyobb mértékben, mint 2008-ról 2009-re. Az egy órára jutó munkaköltségek a teljes nemzetgazdaságban a 2009-es 1,9% után 3,2%-kal estek vissza, főleg a versenyszféra miatt, a közszférában 2010-ben már kisebb volt a csökkenés az előző évihez képest. Ha a 2010-es magasabb inflációt leszámítjuk, akkor a reálértelemben vett munkaköltségek 7,7%-kal csökkentek 2009-hez képest. |











