| Háromszoros bért követelnek az orvosok |
|
Az év végéig adott haladékot a Magyar Rezidens Szövetség a kormánynak, hogy érdemi lépéseket tegyen a rezidensek, orvosok bérének rendezésében. Az átlagbér háromszorosát követelik, amennyiben nem történik változás, január elsejével tömegesen mondanának fel az orvosok - írja az index.hu portál. A kezdő orvosok érdekvédelmét képviselő szervezet elvárása, hogy az orvosok bére érje el a nemzetgazdasági átlagfizetés (jelenleg kb nettó 140 ezer forint) háromszorosát, számolják el a túlórákat, és a szakma szabályai szerint gyakorolhassák hivatásukat. Papp Magor szerint magyar sajátosság, hogy a bérlistán az orvosok a lista végén szerepelnek, a kezdő orvosok 80-90 ezer forintos nettó fizetést kapnak. Csehországban sikeres volt A sajtótájékoztatón váratlanul megjelent Szócska Miklós a Nemeztierőforrás-minisztérium államtitkára. "Folynak az előkészítő munkák. Dolgozunk rajta, nagyon keményen. Folyamatosan kapcsolatban vagyunk a rezidens szövetséggel" - mondta. Csehországban az év elején ugyancsak az alacsony bérek miatt 3500 orvos nyújtotta be a felmondását. A tiltakozó akció hatására a kormány megemelte a kórházi orvosok fizetését. |











