| Fizetésben diszkriminálják a nőket |
|
Ugyanazért a munkáért ugyanaz a bér járna a férfi és a női dolgozóknak, ám a diszkrimináció nem tűnt el a munka világából. A Népszabadság két esetet idéz, amelyben az Egyenlő Bánásmód Hatóság bírságot szabott ki a fizetésben diszkrimináló cégekre. A lap által megkérdezett szakértő szerint nem csökkent az utóbbi években a különbség a férfi és a női bérek között. Félmillió forint bírság és további háromszázezer forint eljárási költség megfizetésére kötelezte nemrég az Egyenlő Bánásmód Hatóság a Hajdúsági Ipari Zrt.-t, mert szerintük megsértették az egyenlő bánásmód követelményét azzal, hogy egy női alkalmazottjuknak kevesebb fizetést adtak, mint a vele azonos munkakörben foglalkoztatott férfi kollégáinak. A beszerző-vámügyintéző munkakörben dolgozó nő azért tett panaszt, mert a 2005 és 2008 közötti időszakban körülbelül 70-93 ezer forint közötti összegekkel volt alacsonyabb a fizetése és ebből következően a prémiuma is, mint férfi kollégáinak (a hölgy bruttó 128 ezer, míg a férfiak 212, illetve 222 ezer forintot kerestek) . 300 ezer forint a férfi dolgozónak, 180 ezer a nőnek Az eset nem példa nélküli: pár hónappal korábban a Strabag Zrt.-t bírságolták meg hárommillió forintra, és ugyanebben az ügyben a Strabag jogutódjaként a panaszost tovább foglalkoztató CLS Kft.-t is egymillióra, mert egy jogásznőnek kevesebbet fizettek, mint férfi kollégáinak. Amikor a nő munkába állt, bruttó 180 ezer forintos fizetést kapott azzal az ígérettel, hogy a próbaidő után emelni fogják a bérét, ami nem történt meg. Később felvettek a céghez egy férfit ugyanabba a munkakörbe. A férfi, aki egyébként ugyanakkor fejezte be a tanulmányait, mint a nő, bruttó 300 ezer forintos fizetést kapott. Ebben az eljárásban is arra hivatkozott a munkáltató, hogy a nő nem dolgozott olyan jól, mint a férfi. Sőt azt is hozzátették, hogy kifejezetten azért kellett felvenniük a férfit, mert a nő nem tudta egyedül ellátni a feladatkörét. Csakhogy a vizsgálat során kiderült, hogy a jogi előadói feladatokat korábban is ketten látták el, vagyis nem igaz, hogy a nő rossz teljesítménye miatt volt szükség még egy előadóra. Semmilyen pozitív változás A lap megjegyzi, a fenti esetekhez hasonlóan Magyarországon a nők többsége átlagosan 17 százalékkal keres kevesebbet férfi kollégáinál. - Sajnos semmilyen pozitív változás nem történt az elmúlt években, a női és a férfi fizetések közötti különbség nem csökken - nyilatkozta a Népszabadságnak Svéda Dóra, a munka és anyaság összeegyeztetésén dolgozó JÓL-LÉT Közhasznú Alapítvány munkatársa. |











