2010. március 02., kedd - 08:21 Nyomtatás E-mail
Bércsökkentés a színházban?

Valószínűleg lemond 12. havi fizetésékről a kaposvári Csiky Gergely Színház társulata - tudta meg a Népszabadság. A színház épületének felújításához a színház kollektívájának is hozzá kell járulnia, ezért a megszorítás. A bércsökkentés alternatívája elbocsátás lenne. A színészeknek és a többi munkatársnak március végéig kell nyilatkoznia.


Hirdetés


A jövőre centenáriumát ünneplő kaposvári Csiky Gergely Színház épületét 2011. október 23-ra felújítják. A színház kollektívája is hozzájárul a felújításhoz, mégpedig úgy, hogy két éven át 150-150 millióval kevesebb támogatást igényel az önkormányzattól. A felújítás finanszírozásának ezt a konstrukcióját Schwajda György, a színház igazgatója dolgozta ki és ajánlotta a városnak, és a kaposvári közgyűlés elfogadta az elképzelést.

Schwajda György közölte: májusig nem kíván nyilatkozni arról, hogy milyen pénzügyi manőverekkel takarítja meg a kft. a működtetéshez hiányzó önkormányzati pénzt.

Egy hónapnyi gondolkodási idő

Kósa Béla, a színház szakszervezeti alapszervezetének elnöke a Népszabadságnak elmondta: a társulatot az igazgató döntési helyzet elé állította. Az egyik lehetőség, hogy elbocsátanak a színháztól nyolc-tíz tagot, és az ő megmaradó bérük egalizálná a hiányzó önkormányzati támogatás egy részét. A másik megoldás az, hogy a színház művészei a nyári szünetben egy hónapra nem kapnak szerződést, és így fizetést sem. Ennek a megoldásnak része az is, hogy a szakmai nyugdíjas színészek állandó szerződése megszűnik, és nekik a következő évadtól próbapénzt és fellépti díjat fizetne a színház.

Az igazgató fenti szerződési ajánlatára március végéig kell reagálniuk a művészeknek. Kósa Béla szerint a kollektíva tagjai - valószínűleg - aláírják a kontraktust, és így nem lesz szükség elbocsátásokra.