| Kétszáz új autóipari állás? |
|
Az autóipar gyászos évet zárt 2009-ben. Eltűnt az állások 15-20 százaléka - derült ki egy autóipari konferencián. Vannak azért jó hírek is. A Napi Gazdaság értesülése szerint kétszáz új munkahelyet hozhat létre egy német autóipari cég. Tavaly a KSH adatai szerint mintegy 20 százalékkal 3000 milliárd forintra csökkent a magyarországi járműipar kibocsátása, a munkahelyek számának elenyésző apadása mellett. Az ágazat szereplőinek beszámolója szerint azonban ennél jóval súlyosabb volt a visszaesés - hívta fel a figyelmet az ITD Hungary Zrt. és a Noerr és Társai ügyvédi iroda rendezvényén Lepsényi István, a Magyar Gépjárműipari Szövetség elnökségi tagja. A szövetség információi szerint ugyanis 30 százalék körüli lehetett a kibocsátás zuhanása, amivel párhuzamosan a 2008-as 65 ezer munkahely 15-20 százaléka veszhetett el. Ha nem lettek volna állami munkahely-megtartó támogatások, minden bizonnyal még több elbocsátás történt volna az ágazatban - derült ki Lepsényi előadásából. Az összes ilyen állami segítség közel kétharmadát a járműipar vette fel, az összesen 19 cég mintegy másfélmilliárd forinthoz jutott. A szakember szerint ez a támogatás hatékonyabb volt, mint a hasonló nyugat-európai megoldások, mert a négynapos munkahét bevezetésén túl ösztönözte, hogy az ötödik napon képezzék a dolgozókat. Kétszáz autóipari munkahely? A Napi Gazdaság értesülése szerint körülbelül kilencmilliárd forint értékben hoz befektetést Magyarországra egy német járműipari cég, amivel kétszáz munkahely jöhet létre, k+f területen. A lap úgy tudja, a beruházó egy német cég, ám a kiléte egyelőre titok, ugyanis egyrészt még nincs meg a szerződés a társasággal, másrészt az itteni fejlesztés az anyaországbeli leépítéssel jár, márpedig ez igencsak érzékeny téma a német belpolitikában. A befektetéshez minden bizonnyal egyedi kormánydöntéssel (ekd) megítélt, vissza nem térítendő állami támogatást vesz igénybe a társaság. Ennek nagysága egyelőre bizonytalan. |











