2009. október 07., szerda - 17:28 Nyomtatás E-mail
Béremelés 2010-ben: céges tervek

Csak feleakkora mértékben emelték a cégek a dolgozóik bérét 2009-ben, mint ahogyan azt egy évvel ezelőtt tervezték. A Hewitt HR-tanácsadó cég felmérése szerint Magyarországon 2009-ben a megvalósított béremelés 3 százalékos volt. A cégvezetők egy éve még 6,7 százalékot prognosztizáltak. 2010-re egyelőre 5 százalékos bérfejlesztéssel kalkulálnak.


Hirdetés

A Hewitt 101 munkaadót lefedő kutatásából kitűnik, a cégvezetők egyértelmű törekvése az atipikus foglalkoztatás bővítése, amennyiben ezzel a munkahely megtartható. Magyarországon a felmérésben résztvevő vállalatok 38 százaléka valósított már meg, vagy tervez a közeljövőben részmunkaidős foglalkoztatást, és még ennél is nagyobb (46%) a távmunkával is foglalkoztató vállalatok aránya. A cégek 2010 első félévére több költségtudatos intézkedést fenntartanak - így például a vállalatok 60 százalékánál marad a létszámstop, és 40 százalékuk tervezi a javadalmazási stratégia átalakítását.