2009. augusztus 03., hétfő - 07:59 Nyomtatás E-mail
Mobilt töltött - kirúgta a főnök

Munkahelyi mobiltelefon-feltöltés miatt bocsátottak el Németországban egy alkalmazottat. Az 51 éves oberhauseni férfinak áramlopás címén mondtak fel. Emellett a munkaadó azzal is indokolta az elbocsátást, hogy a dolgozó engedély nélkül készített fényképet a munkahelyen.


Hirdetés

"Csak feltöltöttem a mobilomat" - mondta a háromgyerekes apa, aki tizenötödik éve dolgozott a cégnél. "A főnökasszony ezt meglátta, és azonnal elbocsátott" - tette hozzá. Szakértői számítások szerint a szóban forgó típus feltöltésenként 0,00014 euró (0,0374 forint) értékű áramot fogyaszt - áll a Bild című német lap beszámolójában, amelyet az MTI idéz. 

A vállalat az áramlopáson kívül azzal indokolta a munkaviszony megszüntetését, hogy az észak-afrikai származású férfi engedély nélkül fényképezett az üzem területén. Azt a berendezést fotózta le, amelynél nap mint nap dolgozott, a gyerekeknek készült a kép, mondta a férfi ügyvédje, aki szerint mindkét esetben kihágásról van szó, elbocsátáshoz azonban nem volt kellő jogalapja a munkáltatónak. Az ügy bíróságon folytatódik.