2008. december 12., péntek - 08:07 Nyomtatás E-mail
Táppénzbe menekülnek a dolgozók

Egyre többen próbálnak úgy védekezni az elbocsátás ellen, hogy táppénzre mennek. Győr-Moson-Sopron megyében december első öt napján annyi táppénzest regisztráltak, mint máskor egy hónap alatt. A táppénz azonban nem mindenkit véd az elbocsátástól - írja a Népszabadság.


Hirdetés


December első öt napjában azonban Győr-Moson-Sopron megyében annyi friss táppénzest regisztráltak, mint korábban egy hónap alatt. A régióban több ezren veszítették el az állásukat az elmúlt hetekben. A megyei egészségpénztár vezetője, Istántsuly Dezső az MTI-nek azt mondta: előfordul, hogy a cégvezetők javasolják beosztottjaiknak, írassák ki magukat táppénzre. Akad, aki a munkaügyi központban kap ilyen tanácsot. A munkaviszony megszűnése után ugyanis még három napig van mód táppénzre menni, az ellátás 45 napig vehető igénybe, eddig tart ki a biztosítási jogviszony. November elején Heves megyében volt olyan háziorvos, akinél egyszerre 25 ápolónő jelentkezett - stresszre hivatkozva. (Ők, bár az időpont a válsághoz kötődik, inkább azért fordultak háziorvoshoz, mert nem akartak az új működtetővel együtt dolgozni az egri kórházban.)
Némileg árnyalja a képet, hogy a háziorvosok szerint sokan kezelendőek. Csak korábban az állás elvesztése miatt nem mertek táppénzre menni, most viszont úgy érzik, nincs veszítenivalójuk - írja a Népszabadság.

Kinek mondhatnak fel táppénz alatt?

Határozatlan idejű munkaviszonynál a táppénz ideje alatt a munkáltató rendes felmondással egyoldalúan nem bonthatja fel munkaszerződést, azonban a közös megegyezésnek, a rendkívüli felmondásnak nem akadálya a táppénzállomány. A táppénz után munkába állót még 30 napig védi a törvény, azután elbocsátható.
A határozott idejű munkaviszony viszont akkor is megszűnik, ha valaki táppénzen van. Hasonló a helyzet a próbaidő alatt megbetegedettekre vonatkozóan is - a munkáltató indokolás nélkül felbonthatja a munkaszerződésüket. A kölcsönzött munkavállalóknak sincs védettségük, rájuk ugyanis nem vonatkozik a munka törvénykönyvének az a szakasza, amely a felmondási védettséget tartalmazza.