| Nőtt a munkanélküliek száma |
|
Az előző havi adathoz képest 10 ezerrel, 2007 azonos időszakához képest 21 ezerrel növekedett a regisztrált munkanélküliek száma. Az idei harmadik negyedévben 328 ezer állástalant tartottak nyilván. A munkanélküliségi ráta 7,7 százalék, 0,5 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal ma reggeli közleményéből. 2008. július és szeptember között a 15-74 éves népesség 55,2 százaléka, a 15-64 éveseknek 62,1 százaléka, a munkavállalási korúaknak pedig 64,7 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon. 23 ezerrel kevesebben dolgoznak A harmadik negyedévben a 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 924 ezer volt, ami 23 ezer fővel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A nemzetközi összehasonlításban használt 15-64 éves korcsoportra számított foglalkoztatási ráta 57,3 százaléknak felelt meg, ami 0,4 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Több a fiatal munkanélküli is A munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból kikerülő munkanélküliek aránya 20,4 százalék volt, ami 0,6 százalékponttal magasabb, mint a megelőző évben. Az e korcsoportot jellemző munkanélküliségi ráta 20,8 százaléknak felelt meg. A munkanélküliek 50,0%-a egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 18,8 hónap. |











