| Kinek éri meg MBA-diplomát szerezni? |
![]() Müller Helga (37) üzletfejlesztési vezető a KPMG-BME Akadémia közép- és felsővezetőket képző intézetében. 2010-ben végezte el a gödöllői Szent István Egyetem pénzügyi MBA képzését. Állítja, megérte az idő és az energia befektetése - a képzés során tanultakat azóta is hasznosítja. Helga informatika szakos tanári végzettségű, korábban is oktatással foglalkozó vállalkozásoknál dolgozott. "A tanári diploma nem az üzleti élet és a vezetés kihívásaira készített fel, ennek következtében voltak olyan hiányosságaim, amelyeket feltétlenül pótolnom kellett. Az MBA képzésen való részvétel rengeteget segített ebben is." Müller Helga az MBA-képzések egyik kézzelfogható előnyének a vezetői látókör bővülését is elősegítő tantárgyakat tartja. "Hasznos volt a vezetők vagy a hamarosan vezetővé válók számára, hogy a képzésen közelebbi betekintést nyerhettek a vállalati szféra több szegmensébe is. Foglalkoztunk az előadásokon a pénzügy mellett például HR-rel, PR-rel és brand managementtel is." Esettanulmányokat oldottak meg Az MBA másik kulcsfontosságú mozzanata, amely kiemeli a többi képzésforma közül, az a rengeteg esettanulmány - mégpedig a napi vállalati életből merített példákkal és a felmerülő problémák kreatív megoldásával. "A képzés alatt többször is kaptunk feladatként olyan, éppen napirenden lévő, vállalati problémákat, amelyekre 3 fős csapatokban kellett megoldást találnunk. Gyakran a csoport valamelyik tagjának céges életéből merített példával dolgoztunk. Mivel a képzési időszak egy része épp a gazdasági válság kirobbanásának idejére esett, az akkor aktuális példákat azonnal együtt elemeztük ki az előadásokon, levonva belőlük a legfontosabb gazdasági-szakmai és vezetői tanulságokat." 1 millió forint is lehet egy magyarországi félév Magyarországon jelenleg hét felsőoktatási intézményben vehetnek részt a hallgatók MBA képzésen (lásd táblázatunkat), a már említett Szent István Egyetemen nem mesterszak, hanem szakirányú továbbképzés keretében oktatnak. A többségében inkább költségtérítéses képzés legkedvezőbb árkategóriájú féléves tandíja pillanatnyilag a Miskolci Egyetemen érhető el, a tandíj itt mindössze 135 ezer forint egy félévre. A legmélyebben a Budapesti Corvinus Egyetem leendő levelezős hallgatóinak kell majd a zsebükbe nyúlniuk: ők 1 millió forintot fizetnek majd, de van még a képzéslistán félévente 660 ezer, 400 ezer és 290 ezer forintos képzés is. A borsosabb féléves tandíjakat többségében az indokolja, hogy a képzések mindvégig angol nyelven folynak. A nyugat-európai kurzusokon a tandíj ennek a többszöröse. Jó hír a tanulni vágyóknak: bevett gyakorlat, hogy az arra érdemesnek tartott, ambiciózus vezetők esetében a képzés költségeit a cég állja. Mindenesetre nem lehet már sokáig halogatni a jelentkezést: a magyarországi egyetemek MBA mesterképzéseire a felvételi jelentkezések határideje 2011. február 15-e. MBA - amilyen helyzetben javasolt Hazai MBA - képzések (mesterszakként)
*K - költségtérítéses képzés. Államilag támogatott esetén nincs képzési díj. Takács Gabriella |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||












