| Start női vállalkozóként - konferencián jártunk |
![]() Mautner Zsófia, a Chilli & Vanilia gasztroblog szerzőjeként 2005-ben, négy fal közül, mindössze egyetlen laptoppal és határtalan lelkesedéssel kezdett gasztroblogja vezetéséhez, pusztán unaloműzésként és érdeklődésből. Munkájának gyümölcse a következő néhány évben érett be - azóta gasztronómiai publikációk, szakácskönyvek, konferenciameghívások, gasztronómiai kiállítások, szakértői munkák garmada szegélyezi szakmai útját. Meglepő módon mégsem a tudatosságot - sokkal inkább a választott téma szeretetét és az iránta való érdeklődést tartja máig is tevékenysége legfőbb mozgatórugójának. A személyes márkaépítés kapcsán ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a gyakori közvélekedéssel ellentétben a jól vezetett blog önmagában sajnos nem biztosít senkinek megélhetést. "Egy jól vezetett szakmai blog sokkal inkább inkább névjegy, amely a további felkérések, megbízások előtt kövezi ki az utat." A gasztronómiai szakértő mindenesetre azt javasolja a vállalkozást tervezőknek, hogy a kezdetekkor legyen egy évre elegendő tartalékuk, a kellemetlenségek elkerülése végett. "A szívemet követtem az elején" Mautner Zsófiához hasonlóan más vállalkozónők is inkább az inspirációt és az ösztönösséget tartják a siker kulcsának. "A kezdetekkor nem készítettem üzleti tervet, nem volt több évre előre kész forgatókönyvem a terveinket illetően. Ehelyett inkább a szívemet követtem, a vállalkozással régóta dédelgetett álmomat valósítottam meg "- avat be a kezdetekbe a gyermekjátékokat és járgányokat forgalmazó Sandl Zsuzsanna. Szerencsére nem volt lépéskényszerben - igaz, döntésének hátteréhez hozzátartozik, hogy vállalkozása indítása idején egy multinacionális vállalat piackutatójaként dolgozott és időnként a mai napig is vállal még feladatokat korábbi munkaadójánál. Sokan nem kérnek tanácsot, pedig megérné Az összképhez azonban az is hozzátartozik, hogy gyakran épp a tudatosság és a precíz tervezés hiánya lehet az ígéretesen induló kisvállalkozások egyik kerékkötője. "A hazai kisvállalkozásoknál - férfi vagy női vezetés, tulajdonosi kör mellett egyaránt - a leggyakoribb típushiba, hogy a vállalkozók előzetesen nem számolnak a felmerülő kockázatokkal, nem kérnek tanácsot, nem készítenek üzleti tervet. Így aztán a legtöbben inkább a saját kárukon akarnak tanulni, ahelyett, hogy mások kritikus eseteit tekintenék intő példának. Pedig egy kis körültekintéssel rengeteg szenvedést lehetne megspórolni"- mutatott rá egy gyakori buktatóra Horváth Éva kisvállalkozás-fejlesztő tréner. Az utóbbi egy évben a férfiak jobban muzsikáltak A szakértő azt is sajnálatosnak tartja, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények nem kedveztek a női vállalkozóknak. "Az elmúlt egy évben a férfiak által vezetett vállalkozások 12, míg a hölgyek által vezetettek mindössze 6 százaléka növekedett." A férfiak kedvezőbb helyzete persze nem véletlen. A kerekasztal résztvevői szerint jobbak a kapcsolatépítésben, kockázatot is könnyebben vállalnak és hatékonyabban használják az online marketing eszközöket az üzletszerzésben. A nők inkább a kommunikációban hatékonyabbak és nagyobb empátiával közelítenek a kritikus helyzetekhez - állították egybehangzóan a kerekasztal résztvevői. Takács Gabriella |












