| Álláskeresés kisgyermekes anyukáknak - mire figyeljenek? |
![]() "A gyermek nem akadály, de tudomásul kell venni, hogy egy cég elsősorban jól teljesítő munkavállalót keres, akár van gyermeke, akár nincs"- mutatott rá a munkaadói gondolkodásra Tóth Rita, a Béres Gyógyszergyár Zrt. HR-menedzsere. Mindezt egy példával is alátámasztotta: "Nemrégiben trade marketing asszisztenst kerestünk. Az önéletrajzi előszűrések és az interjúk után az egyik pályázó szakmai előéletével, rátermettségével kiemelkedett a többiek közül. Csak később, a belépő papírok kitöltésénél derült ki, hogy van gyermeke is. Mégis őt választottuk, mert az állásinterjún végig következetesen és profi módon a szakmai mondanivalóra helyezte a hangsúlyt és nem pusztán azért várta el tőlünk az állást, mert gyermeke van." A gyógyszergyártónál egyébként kapott már állást több, kisgyermekes anyuka is. Egy pénzügyi munkára felvett hölgy például meg tudta győzni arról a HR-t, hogy a gyermekekkel otthon töltött évek után igenis szüksége van a szakmai kihívásokra és az utóbbi három éve sem csak a gyermeknevelésről szólt. Fel kell mérni a teherbíró képességet "Tanácsos minden édesanyának már a munkába állása előtt alaposan felmérnie a teherbíró képességét és ennek tükrében előre megszervezni a családi életet, a feladatokat" - javasolta a beszélgetésen Friedl Zsuzsanna, az UPC Magyarország HR-igazgatója. "Fontos, hogy az édesanyának a mindennapokra és a kritikus helyzetekre egyaránt előre legyen forgatókönyve - például, hogy babysitter megy a gyermekért a bölcsődébe, az óvodába, vagy hogy a gyermek felügyelete egy váratlan megbetegedés alatt sem lesz megoldatlan. Ha mindezt elmondja az állásinterjún, máris jelentősen nőttek az elhelyezkedés esélyei. Én például a saját, egykori állásinterjúmon azzal is győztem meg az interjúztatót, hogy egy váratlan megbetegedés esetén megoldott lesz a kicsi felügyelete"- ad tippet a HR-vezető, aki egy másfél és egy ötéves gyermek édesanyja. Kiváló alternatíva lehet még a kisgyermekes édesanyák számára a részmunkaidős foglalkoztatás - erre az UPC-nél főként HR-es, pénzügyi és informatikai munkakörökben van lehetőség. Igaz, a cég ezt a megoldást egyelőre csak a dolgozók 10 százalékának tudja biztosítani. Enyhíthetők a visszatérés nehézségei, ha az édesanyák az otthon töltött idő alatt is törekednek a kapcsolattartásra a céggel, a kollégákkal - épp ezért érdemes feliratkozni a céges hírlevélre, alkalmanként ellátogatni a vállalati rendezvényekre, de legalább évente egyszer benézni a céghez és a visszatérést megelőző hónapokban érdeklődni a lehetőségekről. A kapcsolatápolást az is segíti, ha a kisgyermekes édesanya néha beviszi a babát megmutatni a kollégáknak. Top probléma a gyesről visszatérés "Levelezési rovatvezetőként átlagosan 15-20 olvasói levelet kapok naponta. A hozzám érkező panaszáradat egyik fele rendre magánéleti drámákról számol be és keresi rájuk a választ. A másik kategóriában azonban szinte kivétel nélkül a "Hogyan tovább szülés után?" dilemma miatt fordulnak hozzám az olvasók, általában számtalan kudarcba fulladt állásinterjú után "- számolt be tapasztalatairól V. Kulcsár Ildikó, a Nők Lapja újságírója, aki maga is ötgyermekes édesanya. A levélözön másik visszatérő eleme a karrierválság. "Gyakori még az is, amikor egy multinacionális vállalatnál, hosszú évek kemény munkájával felépített, látványos karriert érez egyre fojtogatóbbnak az útkereső levélíró. Emellett jellemző mozzanat, hogy sokan ekkor döbbennek rá, nincsenek a helyükön, valami másra vágynának inkább. Egyik levélíróm például gyógyszeripari multinál volt magas pozícióban, de egyre inkább megviselte a napi stressz és a teljesítménykényszer. Ez a hölgy végül kivándorolt Ázsiába és Borneó szigetén alapított családot és nyitott egy takaros kis kávézót, régi gyermekkori álmát megvalósítva ezzel - amelyhez jól jött korábbi közgazdász diplomája is." A Jól-Lét Alapítvány online álláskeresési tréninget fejlesztett ki, amely a www.noiklikk.hu oldalon érhető el ingyenesen regisztráció után. |












